Elég. Bőven elég.
2014-06-16
Sokszor panaszkodom. Nem feltétlenül másoknak, csak úgy magamnak. Belenézek a tükörbe és fintorgok. Ez meg az nem elég jó, ez meg az rossz úgy, ahogy van. Majd ha ez meg az megoldódik, jó lesz. De addig minden rossz. Aztán megállok, becsukom a szemem és azt mondom: Ebből elég. Bőven elég...
Elég. Bőven elég.
Badruddin Mohammed Rakib a gyógytornászom. Nem kell sokat keresgélnem, melyik teremben van, már messziről hallatszik a hangja és az állandó nevetés. Szereti szórakoztatni a pácienseit, azt vallja, hogy a jókedv elengedhetetlen a gyógyuláshoz. Ezzel nem tudok vitatkozni. Két vicc között elmeséli, hogy az iszlám valláson belül a szunnita ágat követi. Aztán, hogy új autót kell vennie, mert kinőtte a család, és kérdi tőlünk, melyik fajtát ajánlanánk. Közben felhangosítja a rádiót, mert úgy mégiscsak jobban megy a torna. Elmondja, hogy a németeknek szurkolt és most örül.
A hétszer hét méteres helyiségben tizenketten tornázunk, mindenki mást. Vigyázunk, nehogy összeakadjanak a végtagjaink. Rakib utasít, kinek mi a soron következő feladata, szaladgál az emberek között. Néha kifelejt, majd észreveszi, hogy ugyanazt a gyakorlatot csinálom már tíz perce. Ilyenkor felkiált: „Elég! Bőven elég!”
Sokszor panaszkodom. Nem feltétlenül másoknak, csak úgy magamnak. Belenézek a tükörbe és fintorgok. Ez meg az nem elég jó, ez meg az rossz úgy, ahogy van. Majd ha ez meg az megoldódik, jó lesz. De addig minden rossz. Aztán megállok, becsukom a szemem és azt mondom: Ebből elég. Bőven elég.
Anya megkér, hogy masszírozzam meg. Kb. tíz perc elteltével elkezd mocorogni és szól, hogy elég lesz. „Valami gond van? Fáj?” „Nem, nagyon jó, csak…. elég.”
Valaki kedves velünk, ajándékot ad, szeret minket, és sokszor gondolkodás nélkül mondjuk: elég. Mikor meg bántanak, vagy épp mi bántjuk magunkat, csak hallgatunk. Miért is?
Elég. Bőven elég.